Home

Deák téri evangélikus templom orgonakoncert

Házasság heti igei alkalommal egybekötött orgonakoncert a Deák téri evangélikus templomból. Térkép nem érhető el. Időpont 2021. 2. 12. 18.00. Helyszín Online előadás. Kategóriák. 2021 Központi programok; Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia, a házaság hete idei nagyköveteinek közreműködésével Orgonazenés áhítat Budapesten a Deák Téri Evangélikus Templomban Johann Sebastian Bach karácsonyi, újévi orgonaműveivel Radnai Tamás orgonaművész előadásában.. Egy éjszaka a hangszerek királynőjének birodalmában. Írta (x) 2020. július 28. A Deák téri evangélikus templom orgonája. Augusztusban újra az orgonáké a főszerep! A Filharmónia Magyarország színes programjai által betekintést nyerhetünk ennek a páratlan hangszernek a birodalmába, megismerhetjük különlegességeit. Budahegyvidéki Evangélikus Templom (Kék Golyó u. 17.) 2021. augusztus 7. 18:00 Szabó Levente, Varga Zsófia. Műsor: Szabó Levente orgonaépítő orgonatörténeti előadása Orgonán közreműködik: Varga Zsófia, az LFZE orgonista hallgatója. Deák téri evangélikus templom (Deák Ferenc tér 4.) 2021. augusztus 7. 18:0 a Deák téri evangélikus templomban a SZENÁ-TOROK, a Magyar Országgyűlés képviselői kórusa koncertet ad KAMARA- ÉS ORGONAKONCERT - 2011 HÚSZ ÉV UTÁN fotókiállítás TAVASZI KONCERTEK - 2010 Deák téri templom 080514 (108) 3610 GAIDIOPOLIS (108-1).

Házasság heti igei alkalommal egybekötött orgonakoncert a

  1. Mindhárom templom több egy lenyűgöző építészeti alkotásnál, aktív hívő közösségeknek az otthona száznál több templomban lesz hallható orgonakoncert vagy rendeznek egyéb színes programokat. a Deák téri evangélikus templomban, a Kálvin téri református templomban és a Rózsák terei Istenszülő oltalma görög.
  2. Különleges alkalom - Dalibor Miklavčič orgona és pedálcsembaló hangversenye : 2009.12.04. 10:07: 2009. december 13-án 19.30 órai kezdettel kerül sor Dalibor Miklavčič szlovén orgonaművész hangversenyére a Deák téri evangélikus templomban, a koncert a Szlovén Kulturális Minisztérium támogatásával valósul meg
  3. A Pesti Evangélikus Egyház, Deák téri Egyházközség weboldala címlap kapcsolat: Keresés. Keresés. Deák téri evangélikus templom YouTube csatorna Templom, 2021. július 25. 18:00 Napi igék. Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. (Zsolt 32,1
  4. Deák téri evangélikus templom, Budapest, Hungary. 651 likes · 42 talking about this · 10 were here. Hírek, videók, események a Deák téri evangélikus gyülekezet életéből
  5. Mali Katalin orgonaművész > Orgonakoncert > Mali Katalin hangversenyei 2014-ben. Lesencetomaj - Szent Anna templom: Mali Katalin orgonahangversenye: 2014. március 30. 18:00: Budapest - Deák Téri Evangélikus Templom: Mali Katalin orgonahangversenye: 2014. április 18. 17:00: Veszprém - Szent Margit templom Nagypénteki áhítat: 2014.
  6. Pollack első ismert, jelentős megbízása a Deák téri evangélikus templom volt. A templom tervezését Krausz János kezdte el 1797-ben, Késmárkról. A fiatal Pollack sikertelenül próbálkozott a céhbe való felvétellel, a céhes törvények szerint csak Krausz társaként dolgozhatott

J.S. Bach orgonaművei a Deák Téri Evangélikus Templom ..

5050. 3 Comments 9 Shares. Like Comment Share. Budapesti Bach-hét updated their profile picture. May 30 at 10:41 PM ·. 32. Budapesti Bach-hét 2021. június 7-13. a Deák téri Evangélikus Templomban. 32. Bach-week in Budapest, June 2021., 7-13., in the Evangelical Church in Deák Square Az emlékérme szélén, felső köriratban a DEÁK TÉRI EVANGÉLIKUS TEMPLOM felirat olvasható. Sz. Egyed Emma tervezőművész mesterjegye a templom ábrázolása alatt látható. Az emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm, átmérője 38,61 mm, pereme virágszirom formájú, széle szaggatottan. Budapest - 2011. szeptember 25-én ünnepelte a Deák Téri Evangélikus Egyházközség a templom orgonája felszentelésének negyvenedik évfordulóját. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: Morva Judi

Deák téri evangélikus templom (Mohács) Ez egy egyértelműsítő lap, a hasonló megnevezések közötti választást segíti elő. Ha valamelyik cikkből kerültél ide, arra kérünk, lépj vissza, és pontosítsd benne a hivatkozást, hogy ne erre az egyértelműsítő lapra, hanem közvetlenül a kívánt jelentésre mutasson Városmesék: Deák téri Evangélikus Templom. Az Ön böngészője elavult, nem támogatja a tag-et! 2018. 4. 3. kedd 19:40 (34 perc) Riporter: Wohlmuth Klaudia A médiaszolgáltatás tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.. Deák téri Evangélikus Templom: Type: Sights / religious building: Settlement: Budapest: Address: 1052 Budapest, Deák Ferenc tér 5. Description. Its main façade was designed by Hild József and built in 1836. Detailed information. Phone: +3613173413: Opening period: January 1. - December 31 Varga Petra (Budapest, 1968. április 2. - ) magyar orgona- és zongoraművész.. Életpályáj

Egy éjszaka a hangszerek királynőjének birodalmába

Definitions of Varga_Petra_(orgonaművész), synonyms, antonyms, derivatives of Varga_Petra_(orgonaművész), analogical dictionary of Varga_Petra_(orgonaművész. A Deák téri Evangélikus templom még művészettörténet vizsgáim egyikén is előkerült, mivel Pollack Mihály építette klasszicizáló stílusban Krausz János tervei alapján. 1799 és 1811 között készült ez a téglalap alaprajzú csarnoktemplom, mely kettős karzattal rendelkezik. Főhomlokzatát 1856-ban Hild József tervezte át, majd 1875-ben lebontották tornyát

Különleges alkalom - Dalibor Miklavčič orgona és pedálcsembaló hangversenye : 2009.12.04. 10:07: 2009. december 13-án 19.30 órai kezdettel kerül sor Dalibor Miklavčič szlovén orgonaművész hangversenyére a Deák téri evangélikus templomban, a koncert a Szlovén Kulturális Minisztérium támogatásával valósul meg Másnap Házasság Heti igei alkalommal egybekötött orgonakoncert lesz a Deák téri evangélikus templomból a Házasság Hete idei nagyköveteinek közreműködésével felvételről. Szombaton A házasság szakítópróbái címmel dr. Tolnay Lajos és felesége tart online előadást a pasaréti református gyülekezet YouTube-csatornáján Házasság heti igei alkalommal egybekötött orgonakoncert a Deák téri evangélikus templomból Helyszín: Online előadás, kezdés 14. Záró szentmise Helyszín: Budapest-belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templom, kezdés: 18.00 . Share. Hírlevél. Havi hírlevél : Heti hirdetések : Gyülekezeti naptár. A 2021. évi.

Regisztrált események - Orgonapon

  1. Házasság heti igei alkalommal egybekötött orgonakoncert a Deák téri evangélikus templomból: Pálúr János és Pálúr Kornélia közreműködésével 2021. 2. 12. 18.00; Ezerszer is igen! A házasság szakítópróbái: dr. Tolnay Lajos és dr. Tolnayné Csattos Mária előadása 2021. 2. 13. 16.3
  2. Házasság heti igei alkalommal egybekötött orgonakoncert a Deák téri evangélikus templomból. Pálúr János orgonaművész és felesége Pálúr Kornélia közreműködésével. febr. 13. szombat 16.30. A házasság szakítópróbái / Tolnay Lajos és Márta, Bibliai Házassággondozó Szolgálat előadása. febr. 13. szombat 20.3
  3. Deák téri Evangélikus Templom 1052 Budapest, Deák Ferenc tér 4. Hegedűs Lórántné építészmérnök Orgonakoncert Közreműködik: Kun Rajmund és Bacsi János. 2021.09.05. 16:00-17:00 óra Építészettörténeti előadás.
  4. Orgonakoncert Theodoros Tosounidis fuvolaművésszel a Pécsi Advent sorozatban - - - - - 2012. június 7. Csütörtök, 19.00 óra Budapest, Deák téri evangelikus templom. Szóló orgonakoncert a 23. Bach hét sorozatba
  5. Házasság heti igei alkalommal egybekötött orgonakoncert a Deák téri evangélikus templomból Helyszín: Online előadás, kezdés: 18.00. 2021. 2. 13. 14. Záró szentmise Helyszín: Budapest-belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templom, kezdés: 18.00 . Share. Ökumenikus imaheti alkalom Írta: Szabó Elődné Melinda 2021.

Ezek közül kiemelkednek a budapesti Zeneakadémián, a Szent István Bazilikában, a Deák téri Evangélikus templomban, a Tihanyi Apátság templomában, a Debreceni Református Nagytemplomban, valamint Kolozsvárott, Freiburgban, Kölnben, Dortmundban, Paderbornban és Trierben rendezett hangversenyei A zenés istentisztelet előtt mintegy fél órával a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes trombitáit fújva lépett ki a templom elé, és a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanulói a templom kapujára kiszögelték Luther 95 pontját.Ezzel kezdődött meg hivatalosan a Reformáció Hónapjának ünneplése Nyáresti orgonakoncert . 2019.08.16. 14:59 . Tweet. Program részletei. Kovács Róbert és a Szent Efrém Férfikar koncertje. percről percre. 21:57. Árokba csapódott egy autó Izsák és Páhi között. 20:43. Befejezéshez közeledik az egyedülálló tiszaugi Tisza-híd kivitelezése Pénteken - szintén online követhető - igehirdetéssel egybekötött orgonakoncert lesz Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. Szombaton A házasság szakítópróbái címmel Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász és felesége tart online előadást a pasaréti református gyülekezet YouTube-csatornáján

Video: Csillaghegy-békásmegyeri evangélikus gyülekezet

Lelki feltöltődés mellett kulturális élményeket és Kelet

Ceglédi Bach-orgona koncertek/Evangélikus templom Orgelkonzerte. Orgonakoncertek, orgonameditációk, kórusművek orgonakísérettel, Magyarország első türingiai minta alapján épített, Bach kedvenc orgonáján. A templomi orgona fújatójából érkező szelet lélekké, Isten magasztos üzenetévé változtatják a megszólaló sípo A Deák téren 17 órától ingyenes interaktív családi játszóház lesz. 18.30-kor bemutatják az ország tortáját. 19 órakor a Kis István Népdalkör műsora. 19.30-kor Ecsedi Péter műsorszáma. 20.30-kor Benned él a magyarság! címmel a Pesti Zenés Színpad produkciója. 21 órakor utcabál, közreműködik a Soundwitch zenekar

Ingyenes orgonakoncert a Várban, vallásos környezetben 9/10 Ha a soron következő három péntek egyikén (december 2-án, 9-én és 16-án) a Várban sétálva elkap minket a karácsonyi hangulat, Buda legrégebbi, Bécsi kapu téren álló evangélikus templomában este fél 8-tól Adventi orgonaesteken adhatjuk át magunkat az ünnepi. A Deák téri Orgonazenés Áhítatok programsorozat következő alkalmán Dr. Méhes Balázs orgonaművész, a Tanítóképző Főiskolai Kar dékánhelyettese az új CD-jén hallható művekből játszik a Deák téri evangélikus templom orgonáján A Deák téri orgonazenés áhítatok fókuszában nemcsak Bach zenéje áll, hanem éppen ez a hitvallás is. Finta Gergely orgonaművészt, a Deák téri evangélikus. Liturgikus orgonazene a Római Katolikus Egyház szolgálatában. Római Katolikus liturgikus orgonazene. Liturgikus orgonazene a Római Katolikus Egyház szolgálatáb Deák téri evangélikus templom 1052 Budapest, Deák tér 4. Orgonabemutató a Deák téren d-moll toccatával Finta Gergely mutatja be a Deák téri evangélikus templom orgonáját A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül.A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és.

Orgonakoncert naptár (orgonakoncertek, orgonahangverseny

A templom délután 4 órától várja a látogatókat (17.30-tól szentmise!). Este 8 órakor Orgonakoncert Sárbogárdi Tamás és Sándor Bence részvételével. Budapest, A Krisztus szege roma kápolna Cím: 1086 Budapest, Dankó u. 11. 2010. 09. 18., 10:00-18:00 A roma vallásosság képekben és tárgyakban 2010. 09 Scholtz Gusztáv lelkész budavári szolgálata 1873-ban kezdődött, azaz 2018-ban 145 éve, és 1918-ban zárult, azaz 2018-ban pont 100 éve! Az ő idején épült az új Bécsi kapu téri templom, ill. szolgálata utolsó időszakában bányakerületi püspökként is szolgált (1906-1918)

Deák téri evangélikus templom - Home Faceboo

Mindhárom templom több egy lenyűgöző építészeti alkotásnál, aktív hívő közösségeknek az otthona - méltatta a fotókkal gazdagon illusztrált kötetet Zsuffa Tünde. Szeptember 3. és 5. között pedig a Cseke Péte A kínálat eklektikus, ámde egységes: Göcseji prószafesztivál, Kéklámpás felvonulás, Baleseti szimuláció, Fúvószenekari találkozó, kézműves bemutatók, folk tér, szabadtéri orgonakoncert, Balkan Fanatik, Guca Partyzans, New Leves Empire, Zsikó Zoltán és Zenekara, hagyományőrző huszárok és mi szem-szájnak ingere

Mali Katalin hangversenyei 2014-ben - Orgona Kalau

Deák téri evangélikus templom, Budapest Vallás

A Deák Ferenc tér Budapest belvárosának egyik központi tere, egyúttal a város jelentős közlekedési csomópontja. Itt találkozik az M1-es, az M2-es és az M3-as metróvonal, a felszínen pedig a Károly körút, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Király utca, a Deák Ferenc utca és a Sütő utca.A 47-es, 48-as, 49-es villamos, illetve a 16-os és 100E busz végállomása található itt július 18 - augusztus 3. Zánka: Zánkai Halász Napok és Borhét: 30/301-1786: július 18 - augusztus 10. Révfülöp: Villa Filip Napok: 87/463-09 (I. Nagy Gergely himnusza) A tartalomból: 1. A Református Egyház Félórája 2007. február 21. Elmúlt adásunkban a Kóházmisszióval ismerkedhettünk meg közelebbről István templom Hamilton (140 Barton St. East, Hamilton) Szent Mihály Görögkatolikus Egyházközösség, Hamilton (521 West 5th Street, Hamilton L3B 5N4 Tel: 905 735-3433 / 905 735-7055 e-mail Rev. Deák Miklós

Reformációi könnyûzenei koncert Október 31-én, 20:00 órakor Deák téri evangélikus templom Közremûködik Országos Reformációi Istentisztelet és a Szélrózsa Band Orgonakoncert A program házigazdája a MEÖT Ifjúsági Október 31-én 17:00 órakor Bizottsága és az Evangélikus Ifjúsági Iroda Belvárosi Szent Anna Templom, Budapest Szervita tér, Catholic Church Városház u . 1 . Evangélikus Országos Múzeum Deák Ferenc tér 4. Közeli taxik tematikájú vállalkozások. Riksázzz Vörösmarty tér . Lorriers Zrt. Deák Ferenc utca 23. Nemzeti Sofőrszolgálat - Orgonakoncert sorozatunk következő előadója Dr. Potyó. A budai Várnegyedet elhagyva a Deák téri Evangélikus Múzeumba vezetett az utunk, ahol Dr. Kertész Botond egyháztörténész várt bennünket. Bár ő is igyekezett ébren tartani a figyelmet, ez már kevésbé sikerült, mivel eddigre mindenkit elcsigázott a hőség Deák téri aluljáró - Kelenföldi evangélikus templom - a Vizsolyi Biblia emlékműve (a. Károli Gáspár téren). Találkozó a. Móricz Zsigmond körtéren, a Szent. Imre-szobornál szept. 18-án 9h-kor, időtartama 1 óra, vezető: Millisits. Máté művészettörténész

Deák téri evangélikus templom - PORT

Ökumenikus imaóra az evangélikus templomban (2016. január 20.) Magyarok Bibliája - Kardos Mihály atya (2016. január 20.) Ökumenikus imaóra a Honvéd téri református templomban (2016. január 17.) T. Kis László 70 éves + Közösségi Ház házszentelése (2016. január 10.) Ocskó Géza 50 éves (2016. január 9. A Dóm-téri játékok programja és költségvetése a szabadtéri bizottság előtt : tizenöt előadáson kívül egy hangverseny - a Verdi rekviem - és két orgonakoncert szerepel a műsoron. Délmagyarország, (14) 86. p. 3. (1938) Megvalósítják a központi temetőt : de egy ideig még nem szüntetik meg a mai kerületi temetőket Orgonakoncert Szőllősön Augusztus 28-án, szerdán 19 órakor orgonahangverseny lesz a váradszőllősi Szentháromság plébániatemplomban. Nagyváradi Szent László tér utolsó napja. Darvas ház Darvas La Roche udvara Darvas La Roche villa Darvas-La Roche ház Darvas-La Roche-ház dátum David Aron Indig Deák Árpád Deák.

Varga Petra (orgonaművész) - Wikipédi

Római katolikus templom. 08.00 Szentmise magyar nyelven 09.30 Szentmise szlovák nyelven 11.00 Ünnepi szentmise magyar nyelven. Református Lelkészi Hivatal - Gúta, Református imaterem, Októberi tér 15. 11.00 Református ünnepi istentisztelet. Evangélikus Egyházi Hivatal, Mostová 26. 14.00 Evangélikus ünnepi istentisztelet. István Bazilika, Kálvin téri református templom, Deák téri evangélikus templom, Debreceni Nagytemplom bazilika kálvin, istván bazilika rézfúvós , együttes , ének , zalán , vass , tub Adok egy kulcsot. Borongós blues ballada önmagunk elhagyásának keserveiről Vastag Csaba Quimby Csík Zenekar Ákos R2 Orgonazene Baja orgonás honlapja Barokkorgona Budavári Mátyás Templom Orgonabemutatók Orgonakoncert Sting - An Englishman in Budapest - Sting koncerten jártunk (2019.07.02 Forrás: mno.hu Háborúval, fájdalommal és könnyekkel teli a karácsony a világban Ferenc pápa szerint, aki a római Szent Péter-bazilika.

Deák téri evangélikus templom A - YouTub

2008-08-30 Tuzsér Ref. Templom Koncert - Evangélizációs hét, záróistentisztelet 2008-09-28 Bagamér Ref. Templom Koncert a Biblia éve jegyében,összkar az ottani kórussal! 2008.10.23.-26. Románia: Erdélyi koncertkörút 2008-10-23 Szilágycseh(Ro) Ref. Templom Áhitat+Koncert 2008-10-24 Körtvélyfája(Ro) Ref. Templom Áhitat. Ha valaki ezeket a városokat célozná be, akkor Komlóról a 6:45-kor Sásdra induló járattal Magyarszék vasúti átjáró-ig kell utazni, ahová 7:00-kor érkezik a busz. Innen 7:08-kor indul a Pécs-Siófok-Veszprém-Balatonfüred járat, ami Siófokra 9:00 órakor, Veszprémbe 10:05-kor, Balatonfüredre pedig 10:35-kor érkezik 2017. december 8-án, pénteken a korábbi évek hagyományaihoz híven folytatódnak a II.Téli Hagyományőrző Hétvégék az adventi időszakban Dél-Komáromban. Koncertek, gyerekprogramok és vásár várja az érdeklődőket a Szabadság téren és az Arany 17 2 3 Advent Gyorben Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Gyerekek! Szinte hihetetlen, de újra eltelt egy év.Mintha tegnap lett volna, hogy a város ünnepi díszbe öltözött, a karácsonyi fények alatt a sült gesztenye és a forralt bor illata lengte be a

Kiemelt események - Orgonapon

Te pedig most állj meg, hogy elmondjam neked az Isten beszédét (1. Sám. 9. A Több csepp emberség sorozat keretében Lengyel Anna Lovász Irén énekesnővel beszélget május 26-án, fél 7-kor a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt. A Biblia barátok országos találkozójukat Nyíregyházán, a Bessenyei tér 7. szám alatt tartják május 27-én fél 10-kor File:Deák téri Evangélikus templom, megtört síkú kazettamennyezet, 2016 Budapest.jpg From Wikimedia Commons, the free media repository Jump to navigation Jump to searc *Ünnepi miserend

A január 18-25. között sorra kerülő Ökumenikus imahét, amelyen immár 52. alkalommal vesz részt a katolikus egyház is. Az egészen távoli előzmények több mint 240 évre nyúlnak vissza. 1740 körül Skóciában ismeretes egy olyan pünkösdista mozgalom, amely Észak-Amerikából indult, és célul tűzte ki az imádkozást minden. Semmibe veszi a tér eredeti dinamikáját és történelmi hagyományát. Jól jellemzi a tervfolyamat követhetetlenségeit, hogy a nyilvánosság előtt bemutatott tervek első, giccskollekciós változatán még szerepel egy obeliszk is, tetején egy angyalkával amelynek funkcióját senki nem értette Szent István király napja egyszerre nemzeti és egyházi ünnepünk. Egyaránt része keresztény és magyar identitásunknak. - mondta prédikációjában az augusztus 20-án a Bazilikában bemutatott szentmisén Dr. Ternyák Csaba egri érsek

Arnold kihúzza magát, katonásan vetkőzik. A kétségbeesését mártírközönnyel váltja fel. Végigfekszik az ágyon, segít felerősíteni az elektródokat. Vezényszóra szuszog, ki és be, készségesen válaszol a kérdésekre. Szemmel láthatóan tér vissza bele az élet. - Felöltözhet. A pulzus és a vérnyomás normális Pályázat leírása: A régi református templom északi oldali parkjában, a meglévő 1848-as emlékmű szomszédságában állították fel Balogh Géza szobrászművész alkotását. Az 1956 milliméter magas fekete gránit oszlop a forradalmat és szabadságharcot szimbolizálja, előtte szabálytalan andezit tömb látható Tudja meg, mi történik Veszprém megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények október 20-tól. Böngésszen, és válogasson Deák Ferenc-díjasok. Délmagyarország, (96) 14. p. 4. (2006) Szolnokon is képez a Szegedi kar. Délmagyarország, (96) 14. p. 5. (2006) A Pulz utcai rehabilitációs osztály családias hangulata nem hasonlítható egyetlen egészségügyi intézményéhez sem : Az alkotómunka egészséget varázsol 2021.07.29 csütörtök. Márta,Flóra napj

Budapesti Bach-hét - Home Faceboo

Adorjáni Dezső erdélyi evangélikus püspök sérelmezte, hogy a rendezvény diszkriminálja a magyarokat. Lapunknak azt mondta: az ígéret ellenére sem vált a rendezvény egyik hivatalos nyelvévé a magyar nyelv a többi nyelv mellett, pedig jóval több magyar képviselője volt a rendezvénynek, mint esetleg olasz vagy francia Comments . Transcription . programajánl Közepén egy hatalmas park terül el, ahová a helyiek is szívesen járnak lazítani. A tér több nagy bankközpont és az Amerikai Követség otthona, 2009-ig itt volt a Magyar Televízió Székháza is a Tőzsdepalotaépületében. A Szabadság tér megújítására 2003-ban került sor, ekkor felől kossuth, kossuth té Az evangélikus közösség neogótikus templomát 1906 márciusában kezdték építeni Gerey Ernő tervei alapján, felszentelését 1907 júliusában tartották. A 20. század elején, a mintegy 9800 lakosú városban alig 2 százalék evangélikus hívő kezdeményezésének köszönhetően, Morandini Tamás építette. A különösen szép belső festésű templom falai ritkaságot is.

„Deák téri evangélikus templom emlékérm

A Mezőföldi Élet egy Dunaújváros környékén 10.000.- példányban megjelenő ingyenes havilap, melyben célba vesszük a helyi kultúrát, közéletet és gasztronómiát. Lapunk politikamentes és független - kizárólag hirdetési bevételek tartják fenn. Pillantson bele ön is a Mezőföld mindennapjaiba Hotels in der Nähe von Deák téri evangélikus templom, Budapest: Auf Tripadvisor finden Sie 20.087 bewertungen von reisenden, 57.626 authentische Reisefotos und Top-Angebote für 451 hotels Hotels in Budapest Alapszolgáltató központi tér, szabadpolcos kölcsönző-tér, gyermek-és felnőtt részleg, folyóirat-olvasó, helyismereti és kézikönyvtár részleg (287 m2) Iroda (18 m2) Közlekedő (63,5 m2) Lépcsőház. Raktárak (4-4 m2) Mosdók (4 és 3 m2 budapest card 200